hetvege.2Remekül sikerült a Pécs-Baranyai Origó-Ház Egyesület ünnepi hosszú hétvégéje! Minden napra jutott valamilyen program, ahol társszervezőként, komoly események részesei voltunk.
Szombaton mindjárt két helyszínen is jelen voltunk.
A Gyükésiek Öntevékeny Köre Egyesület már évek óta sikeresen rendezi meg a Gyükési Kápolna Napok programsorozatot. Egyesületünk, ahogy már jó néhány éve, idén is társszervezőként kapcsolódott a munkába. A szombati nap a CINKE Népfőiskola keretében zajlott. Fő hangsúlyt a helyi hagyományok, szokások felelevenítése, megismerése, ápolása kapta, a korosztályok együttgondolkodása mentén. Sor került a Hegy Pitéje, a Hegy Bora, a Hegy Szörpje versenyre és az ehhez kapcsolódó szaktanácsadásra, eszmecserére, tapasztalatok megosztására. Boczán Béla hangszerkészítő a rá jellemző lelkesedéssel ismertette meg a jelenlévőket a népi hangszerek világával. Lakatos Mária (Pötyi) pedíg ismert dallamokat csalt elő a gitárjából. Este a Gyükési Filozófusok Köre beszélgetésre került sor.
hetvege.1
 Ezen a napon egy másik helyszínre is hivatalosak voltunk. Délután egy figyelemfelkeltő flashmobot, villámcsődületet tartottunk melynek célja a helyi hagyományok átörökítésének fontossága az idősebb korosztály tagjaitól a fiatalság felé. Különösen nagy jelentősége van ennek a folyamatnak a kisebbségi népcsoportok körében, ahol nagy a veszélye annak, hogy a rájuk jellemző hagyományok idővel elvesznek.
Vasárnap folytatódott a Gyükési Kápolna Napok programsorozat, mely napon ismét a „villámcsődület”, mint a megszólítás hatékony eszközével éltünk, a helyi hagyományok, a Szent Bertalan ünnephez tartotó keresztény szokások, a búcsú felelevenítésével, megismertetésével közösségépítő célzattal.
Részletesebben a programokról honlapunkon olvashatnak: civilhaz.origo-haz.hu.